|
Most van négyszáz éve,
Hogy megszülettél te,
Jó Balassa Bálint,
Dalunk magvetője.
Tanulhattak tőle
Versíró apáink.
S az ő ütemére
Vert szívetek vére
Kuruc katonáink.
– Vitézek, mi lehet
A széles Föld felett
Szebb –: mint élni a honért?
Szívében szüntelen
Égett a szerelem
S nemcsak Annájának élt.
Marhája bárha sok,
Mégis elbujdosott,
De a harctól sose félt.
– Boldogtalan vagyok,
Mert kínaim nagyok –
Így daloltál valaha.
Féltetted a tájat
S lelked, hogy leszárad
S belepi a tél hava.
– Sárgul hulldogálván –
Nem élünk ma árván
S zöld levélben áll a fa!
– Véres zászlók alatt –
Alakja így haladt
S megholt Esztergomban.
Harcban ott esett el,
Dícsérd énekeddel,
Mert romolhatatlan.
Ki dalolhat szebben
Agyadban, szívedben
S harcrakész karodban?
Rég letűnt időkön
Amíg eltünődöm
Dalaidon, Balassa:
Kuruc-koron által
Petőfiig szárnyal
Költészeted magasra.
Piros csizmád nyomát
Négy évszázadon át
Nincs tél, hogy behavazza!
|