Drága szép aranyhalacskám,

tarka tollú madaracskám,

erdőm legszebb őzikéje!

Forró sóhajtozásomat,

nagytüzű lángolásomat

tested semmiképp se félje;

esdeklő kérlelésemet,

kérlelő esdeklésemet

lelked ugyan ne ítélje!

Ne tartsd bűnnek, ami nem bűn:

szakíts bátran a szívemből,

szelj nyugodtan kenyeremből!

Azért élek én, hogy adjak,

halnak, vadnak, madaraknak,

s magamból semmit se hagyjak.

Mert én csak úgy maradok meg,

hogy azok, akik szeretnek,

dirib-darabokra szednek!

A nap is szórja sugárát!

Tengert, eget-földet jár át,

s bizony nem félti világát!

Míg földi tüzem loboghat,

s még nem lelsz nálamnál jobbat,

tekints engemet napodnak!

S ma, amikor nincsen ünnep,

s városok hamuba tünnek,

őrizd, óvjad szerelmünket!

1944. szeptember 9.

Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia