|
„Áldj meg vitézséggel s az jó hírrel, névvel
Hogy szép tisztességgel mindent végezzek el,
Öltöztess fel fegyvereddel, jó ésszel, bátor szívvel.”
Balassi Bálint
Nem tudta gúzsba kötni nagy szivét,
úgy élt és úgy halt meg, mint senki más.
De életműve törvény, szentirás,
kiomló vére rajta a pecsét.
Szavát szivek dobogják szerteszét.
Hogyan élt ő? Szerelem, pompa, hírnév,
ölelte át, mint hajnalfény az ormot.
S amikor már a végtelenre nyilt ég
elfeküdt s a halál felkomorlott,
keserü ajka akkor is mosolygott.
Arca felett, a tiszta homlokon
felhőztek zord, emésztő férfigondok.
Kezében mint hó olvadt a vagyon.
Juliájáért verset s könnyet ontott,
az meg nevette csak mint egy bolondot.
Tüzes hatalommal forgó egek!
nem rezzent volna meg, ha rászakadtok!
De ezt a rágó, titkos, mély sebet
viselni életfogytig hogy lehet?
Pattantak már a pántok és a kapcsok.
S akkor egyetlen elszánt markolással
összefogta széthulló életét.
Tavaszi fényben csillogott a várfal.
Rohamra! Felsikolt a síp – csodás dal!
S a költővel zúdul a harci nép.
Golyó csattan s a kard kihull kezéből.
Két lába ég. Ez lenne hát a vég?
Más viszi már. Testéből sűrü vér dől.
A kontár borbélyoktól visszahőköl.
Villan a kés pengéje mint a jég.
Nézi a költő, azt a pengét nézi,
mely cafatban lógó húsába vág.
Rekedt hangja a másik hőst idézi:
„Most kell bátorság, Aeneas!” – s igy végzi:
„Most kell az erős szív!” Nyugodt szavát
megkönnyezik a kemény katonák,
a páter is elfordul, hogy ne lássák.
Nincs lába már. De ez a csonkaság
nem rontja meg a lélek szárnyalását:
széles mezők fölött viszi a vágy.
Sebe üszkös. Micsoda éjszakák
és nappalok jönnek, – micsoda tíz nap!
A költő tudja már, hogy nincs tovább.
De zsoltárt fordít s barátai bíznak.
Egy végső versbe rejti panaszát.
Akarta ezt, kivánta a halált.
Julia képe, ennyi már az élet.
És újra látja fénylő mosolyát,
bár testében árad a lassu méreg
s érzi sebének förtelmes szagát.
Valamikor megátkozta a verset,
hódoltató szerelmet, vágyakat –
Bilincse most lehullt. Ő már szabad.
Ha int: ujja hegyén a fény kiserked,
s a verseket, miket gyötrődve szerzett,
magasba küldi, mint a darvakat.
|